A Kerepelés

altNagycsütörtökön elszállnak a harangok Rómába. Ilyenkor nincs harangszó, egészen a szombat esti feltámadásig.  Szertartásból is sokkal több van, mint máskor.
Ezért az iskolás gyerekek kerepeltek minden reggel, délben és este, valamennyi szertartáshoz háromszor. Hogy mindenki tudja, mire is kerepelnek, ezt hangosan, kórusban is mondták:
,,Kerepelünk, kerepelünk a déli harangszóra vagy elsőt a szentmisére”.

Fizetségül tojást kaptak minden háznál. Ezt szombaton szedték, miután végigkerepelték a falut reggel harangszóra. Visszafelé bementek minden egyes házba és megkérdezték:
,,Nekünk is tojt a nyuszika?”
A tojást kosárba összeszedték, majd a végén elosztották egymás közt. A következő hét elején a tojásokat eladták a helyi boltban.

A kerepelés, mint hagyomány a mai napig megmaradt a faluban. Azonban, tojás helyett ma már mindenki inkább pénzt ad. Reméljük, ha a hagyományaink módosultak is, mégis fennmaradtak.

Ezek fennmaradásáért nagyon sokat tett az elmúlt 50 évben Harcos Jánosné ( Mári néni ), a falu egykori kántora. Külön köszönet érte!

alt

Wágner Ede bácsi és unokája a kereplőkkel

                           alt  alt

                                               Kereplők 1999-ben                                             Kereplés 2007-ben

Szalmaszórás

Húsvétkor a legénynép sem marad veszteg. Húsvét hétfő hajnalán, de még inkább az éj leple alatt, szalmát szórtak a lányos ház udvarára, járdájára.
Főként azoknak, akik megbántották őket pl.: ha kigúnyolták, esetleg ha kosarat kapott a bálban.
Erre a legényen kívül, hogy a sértést megbosszulja, senki sem volt túl büszke.
Ezért a lányos háznál, egész éjszaka igyekeztek ébren maradni, hogy elriasszák a szalmaszórókat (nyuszikat).
Ha azonban mégis elaludtak, megpróbálták a szalmát korán
reggel eltakarítani, úgy , hogy senki meg ne lássa.

Gyakran azt is megtették a legények, hogy kiakasztották a kis- vagy nagykaput és másutt eldugták vagy elcserélték őket.
Ezek a szép sváb hagyományok lassan elfelejtődnek, mert kevés a fiatal és már szalmakazal sincs jóformán az egész faluban.

A locsolás szokását a magyar lakosság hozta magával az I. világháború utáni betelepítések folyamán. Lassan, de biztosan hagyománnyá vált.