Úgy gondolom, minden nemzetiségben van dolgosabb és lusta ember is.
Többször hallottam egy régi történetet, vagy ez csak egy mese, nem tudom. A szomszédos rácról és németről. Mindketten hajnalban kimentek rétet kaszálni. Tarisznyáikat a közös mezsgyén álló fűzfára akasztották, majd megkezdték a kaszálást.
Napkelte után mindketten leültek a fűzfa alá. A német elővette tarisznyájából a túrút, szalonnát, lila hagymát, bort- és reggelizett. A rác elővett egy darab kenyeret, azt majszolta, időnként még egy kis pálinkával is leöblítette.
-Te nem reggelizel? – kérdezte a német.
-Az én szalonnám a hátamon van! – válaszolta a rác.
Újra munkába álltak. A rác egyre lassabban haladt, a német újult erővel/lendülettel dolgozott. Munkája végeztével haza indult. A rác is vele tartott, bár ő nem végzett még, de már perzselt a nap. Pár száz méter után kérte a németet, menjen már lassabban, mert nem bír vele lépést tartani.
Nem jól csinálod szomszéd! – mondta a német. Én viszek egy egész szalonnát, ott felakasztom a fára és üres tarisznyával megyek haza.
Te meg cipelsz egy egész tábla szalonnát, le sem teszed, míg kaszálsz, most meg újra haza viszed!
Túl sok felesleges munka, nem gondolod?
Eleget koplalok, mikor nincs mit enni. Miért koplaljak akkor is, mikor van étel?
Azt hiszem más-más életvitelük keltette azt a látszatot, hogy az egyik szorgos, a másik tunya. Pedig a fizikai erőnlét és munkabírásuk volt eltérő, nem feltétlenül a lustaság és szorgalom volt kettejük között a különbség.
A németet ős idők óta kényszerítette a zordabb és hosszabb tél arra, ha meg akarja élni a tavaszt, sokat be kell spájzolni, és mértékletesen bánni a meglébővel