Esküvői fotó, a Wágner család 1941-ben
A szerelemnek nem sok köze volt a házassághoz. Gyakran, néhány hetes ismertség után egybekeltek a fiatalok ( önként vagy szülői parancsra ).
Az eljegyzésnek itt nem volt divatja, csak a háború után ( valószínű, hogy a magyar lakosság hozta magával ). Még most is tartják, bár egyre kevesebben. Az itt élő németek ezt készséggel át is vették.
A feliratkozáshoz ( a plébánián és a jegyzőségen be kellett jelenteni házassági szándékukat ) a házasulandók, azok szülei és a keresztapáknak kellett ott lenni.
Dolguk végeztével a menyasszonyos ház vendégei voltak ebédre.
A lakodalmi előkészületek ezzel meg is kezdődhettek: meszelés, takarítás, diópucolás, 2 héttel az esküvő előtt a vendégek meghívása, valamint a segítők meghívása, ami az édesanya feladata volt,
végül az ünnepi és menyasszonyi szoknyák vasalása stb.
A lakodalom előtt 3-4 nappal kezdődtek a vendéglátással összefüggő munkák. Először is a levestésztát készítették el, hiszen az nem romlik meg. A segítők köre egyre bővült. Levestésztát kevesebben,
sütni többen, csirkét, tyúkot vágni, rétest nyújtani mégtöbben voltak. Régebben bármely napon tartottak lakodalmat, a II. világháború utáni időkben általános lett a szombati esküvő.
Csütörtökön az asszonynép ( komaasszony, testvér, sógornő, szomszédasszonyok ) megsütötték a tortákat, süteményeket.
Természetesen a segédkezőknek csütörtökön és pénteken ebéd is járt. Pénteken reggel baromfi vágásával kezdődött a nap. Majd megpucolták másnapra a zöldséget, hagymát, tormát.
Ebéd után a réteskészítés következett. Pénteken a férfiak feladata volt a disznó- és marhaölés, a hús előkészítése az esti és másnapi főzéshez. Tölteléket, hurkát és disznósajtot is készítettek.
Délután felállították a kocsma udvarán az ideiglenes konyhához az üstházakat, asztalokat, odakészítették a nagy főzőedényeket. 1945 előtt nem volt még kölcsönzőből edény, a főzőedényeket,
üstöt, nagy lábost valamint tálakat összeadták. Tányért, evőeszközt és poharat a vendégsereg vitt magával. Pénteken az ifjúság is besegített. Feldíszítették a tánctermet sokszínű krepp-papír csíkokkal.
Ez lehetett különböző fonatú vagy csavart. Főként a mennyezetre került nagyon sok belőle. Ebben a lányok is besegítettek. A legények összeszedték és lovaskocsival összehordták az asztalokat.
Minden meghívott háznál szívesen adtak, de ehhez kellett az is, hogy valamennyi vendég egyszerre ülhessen asztalhoz.
Ülő alkalmatosságként két bakra rakott szekérpadló szolgált pokróccal, papírral letakarva. Szék, jobbára csak a menyasszonyi asztalhoz jutott. A péntek esti vacsora általában már megalapozta a másnapi
hangulatot. Vacsora után 1-1 harmonikás és a jó lakodalmi bor jókedvre derítette a segédkezőket. Aztán megvirradt a nagy nap. Hosszú idő óta a szombat a lakodalmak napja. Elsőnek a konyhai segítségre
felkért asszonyok és férfiak, valamint a szakácsnő látott munkához. Fizetett szakács és főzőasszony irányította a konyhai munkát. Szakképesítéssel nem rendelkeztek, csupán ügyes és tapasztalt középkorú
háziasszonyok vállalkoztak a szakácskodásra.
Régen egésznapos vendéglátás tartozott a lakodalmi meghíváshoz. Az esküvő is sokszor egésznapos volt.
Ez a vendéglátásban csak annyi különbséget jelentett, hogy már ebédre is teljes létszámban jelen voltak a meghívottak vagy délben kevesebben, estére mind ott voltak a vendégek.
Reggelivel várták mindkét változatnál a vendégeket. Ez tejeskávé és a belsőségekből készült úgynevezett peizsli volt ( ma ez már nincs ). Alig készült el a reggeli, máris felvették az ebédnek valót.
Kevéssel a déli harangszó előtt ( a zenekar akkor is már ott volt, ha délután volt az esküvő ) a zenekar és a vendégek kivonultak az utcára. Itt három körtánc következett. Olykor a forgalmat is feltartva!
Ezután következett az ebéd ( ma már csak szűk családnak, így a leves a vacsoránál van felszolgálva, rétest Pócsán már nem sütnek lagzira ). Míg a vendégsereg helyezkedett, addig a zenekarnak gyorsan felszolgálták
az ebédet, hiszen nekik feladatuk volt.
Az ebéd tyúkleves, főtt hús, tejfölös tormával, paradicsommártással, és rétes volt. Rétesből természetesen többféle : túrós, almás, dios, mákos. Amint a zenekar befejezte az ebédet, zenélt az ebédlő vendégeknek.
Ebéd végeztével a vendégek hazamentek átöltözni az esküvőre.
Ekkor a zenészek a vőlegényes házhoz mentek. ( Ha nem falubeli volt, akkor a menyasszony valamelyik rokonánál kérték ki ). Minden vendég ahhoz a házhoz ment esküvő előtt, ahonnan hivatalos volt.
Az első koszorúslány kis szalagot tűzött fel minden meghívottnak és rozmaring ágat adott. A keresztszülőknek nagy díszes rozmaring járt. A regrutáknak nemzeti színű szalag, amit a koszorúslány és a menyasszony
egy héttel az esküvő előtt készítették.
Amikor elkészült a vőlegény és indulásra készültek, előbb 3 táncot zenélt a zenekar. A 3. vége előtt a vőlegény keresztapja oldalán kijött az ajtó elé. Ott megálltak, míg szólt a zene. Esetenként ( gyakrabban csak a magyar kikérők és búcsúztatók hatására ) búcsúztató következett a szülőktől, testvérektől. Közben a keresztapa helyére az első koszorúslány lépett, aki általában a keresztapa hajadon leánya volt.
Zeneszóra megindult a menet a menyasszonyos házhoz. Elől a vőlegény az első koszorúslánnyal, majd a többi koszorús pár, utánuk a keresztapák, keresztanyák, és a szülők következtek. Ezután a közeli, majd a távolabbi rokonság csatlakozott. A menetet a zenekar zárta. A menyasszonyos házhoz érve, a vőlegény bement, a menyasszonynak átadta a csokrot. A zenekar 3 sort játszott. Míg szólt a zene, a vendégsereg bement az ifjú házasulandókhoz, búcsútvettek a gondtalan ifjúkról és kívánták, hogy együtt is ilyen szép és gondtalan legyen az életük. A 3. sor vége előtt a keresztapa kivezette az ajtóig keresztlányáta szép menyasszonyt. Ha volt búcsúztató a vőlegénynél, akkor az a menyassznynak is járt.
A keresztapa helyére fia, az első vőfély lépett. Pattogó ritmusú indulóra megindult a menet a templomba. Polgári esküvő általában délelőtt vagy előző nap volt, hiszen jegyzőség Pócsán nem volt, vidékre kellett menni. Oda csak az ifjú pár, az első koszorúspár és a tanúk mentek.
Elől a menyasszony az első vőféllyel, utána a vőlegény az első koszorúslánnyal stb. Aki nem volt hivatalos a lagziba, az is elment a házhoz vagy kiállt az utcára menyasszonyt lesni.
Amikor beléptek a templomba, a kórus éneke és orgonaszó fogadta őket. A házasságkötést a keresztapák fizették a sekrestyében. Az első koszorúslány az oltárra helyezte az almába/narancsba szúrt díszes rozmaringot.
A szertartás végeztével a pap kikísérte az íjú párt a templom ajtóig, ott elbúcsúzott. Kint pedig a zenekar a ,, Schön ist die Jugend” dallal várta őket. A dal jelentése: A szép ifjúság soha nem jön vissza már.
Míg ezt a nagyon régi dalt fújta a zenekar, az ifjú pár a templomajtóban állt. Az ezt követő indulóra megindultak a kocsma/ kultúrház felé, természetesen végig zeneszóval. Jó kedvért és és ötletekért a konyhásoknak sem kellett a szomszédba menni. Ők kizárták a vendégsereget. A vőlegénynek és keresztapáknak belépőt kellett fizetni, hogy megnyissák az utat. A pénzt ( sok apró fémpénzt ) a kapuban állók közé dobták, amit kalappal, szitával, szűrővel, általában igyekeztek elkapni. Ezután beengedték őket. Bent a táncteremben felhangzott a zene. A táncot az ifjú pár nyitotta meg, majd csatlakoztak a koszorús párok, utánuk a többi vendég. Az első 3 sorig mindenki maradt, addig senki sem ment haza. A nézők is idejöttek. Itt mindenkit, akár hivatalos volt, akár nem, fehér kenyérrel, kaláccsal kínálták és borral. A fehér kenyeret a lakodalmas ház kemencéjében sütötték, míg a rétest és a pecsenyét a kocsma körül lakók kemencéiben. A három tánc után uzsonna várta a vendégeket, fasírozott, savanyúság, kenyér rétes. Az idősebbek hazamentek etetni, a terepet a fiataloknak átadva.
Az ajándékozás vacsora előtt volt ( ma már éjfélkor ). A terem közepére állítottak egy asztalt, két oldalán az első két vőféllyel. Az ajándékot az asztalra tették és azzal táncoltak, akihez hivatalosak voltak. A vőfélynek az ajándékot kicsomagolták majd kurjongások közepette felmutatták a magasba a vendégseregnek. A keresztszülőknek illett először ajándékozni. Általában ők adták a legnagyobb értékű ajándékot ( ez régebben menyasszonyi párna volt, később a szövet ágytakaró jött divatba. Régen nem ajándékoztak pénzt. Mindenki vett ajándékba valami hasznosat. Volt edény, paplan, ágynemű, daráló, szőnyeg, függöny sőt még bili is! Persze az ifjúságnak mindig voltak újabb ötletei: így ajándékoztak galambot, kiskutyát, cumit, csörgőt és még ki tudja, hogy mi mindent.
Miután elfogytak az ajándékozók, a szülők következtek. Apa és anya táncoltak a gyermekükkel és annak párjával. Az odalillő zenéről a zenekar gondoskodott. gyakran a ,,Die Mutter ist das grösste Glück auf Erden” játszották. Ezután egymásnak adták a fiatalokat. Ilyenkor dobálták rájuk az aprópénzt. A pénzeső után a harc a fillérekért. A pénzt össze kellett szedni, söpörni. Az életben mindig nehéz a pénzre szert tenni, az ifjúság mindig gondoskodik róla, hogy nekik se menjen túl könnyen. Az összeszedett pénzt gyakran kiütik a kezükből, a szatyorba szedettet kiborítják. A vőlegényt gyakran a fejére is állították, hogy így a zsebeiben lévő pénzt is kiborítsák. Igen csak igyekezniük kell, hogy a javát felszedjék. Résen kell lenniük, hogy kiszökhessenek az ifjúság gyűrűjéből. Ilyenkor üres tányért dobnak utánuk. állítólag ez szerencsét hoz. Ezután az ajándékokat elhordták, a termet felsöpörték, behozták az asztalokat, padokat és kezdődhetett a vacsora.
Az asztal díszhelyén ült az ifjú pár, mellettük a kereszt szüleik, szemben az összes koszorús pár, aztán a közeli és távoli rokonok.
A vacsora pörkölttel kezdődött, majd pecsenye és rántott húsok kerültek az asztalra, az évszaknak megfelelő salátával és savanyúsággal. Valamint persze ital is: sör, bor, pálinka, szóda és málna. Ezután a torta és a sütemények következtek. A tréfa itt sem hiányzott.
A menyasszonyi asztalra mindig odakerült a malac farka, rozmaringgal!! Gyakran elvették az ifjú pártól az egyik terítéket, így egy tányérból kellett enniük. Vacsora közben lopták el a menyasszony cipőjét is. Ezt vacsora után vissza kellett vásárolni a vőfényeknek. A cipő ára a menyasszonyt illette.
Amikor a sütemény az asztalra került, a zenekar tust játszott. Asztalról-asztalra járva pénzért elhúzták vagy fújták mindenki kedvenc nótáját, slágerét. Természetesen a vőlegénynél kezdték. Mindenkit rozmaringgal díszített pohárból, borral kínált az első vőfény. A bort tálcán kínálta, a pénzt is oda kellett tenni. A vőfély vette fel és továbbította a zenei rendelést és a pénzt a zenekarhoz. A tust a konyhán fejezték be.
Míg egyik végén a zenekar tust játszott, a másik végéről a szakácsnő jött bekötözött kézzel, lábbal, mankóval, ápolóval és egészségügyi hozzájárulást kért a vendégektől, hiszen belerokkant a sok-sok munkába, ami rájuk hárult. Mindenki dobott néhány apró pénzt a merőkanálba. Na és viccelődtek vele, hogy azért égett meg a keze, mert a legjobb falatot akarta kicsenni a bográcsból. Vacsora végeztével folytatódott a vigasság, de előbb ki kellett üríteni a tánctermet. Asztal legfeljebb egy maradt, egyik sarokban, arra raktak húst, tortát és süteményt, ha bárki éhes, találjon ételt. A szomjúság oltására a söntésnél volt alkalom, de gyakran körbe jártak a borral, üdítővel, szódával és kínálták.
Éjfélkor rövid idejű pihenő következett az éjféli vacsora idejére.
A lányok és asszonyok utána átöltöztek, nemcsak lakodalomban, hanem a bálokon is. A menyasszony is menyecske ruhát húz. A népviseleti menyasszony először az ajándékozás előtt öltözött át, majd a vacsorához, a vacsora után és éjfélkor mindig más felsőszoknyát és vállkendőt viselt. A koszorú viszont reggelig maradt. A fehér kötényt az első átöltözés után már nem vette fel.
Sült és rántot húsok, hurka, kolbász, disznósajt, hideg tejeskávé, sütemények és torta került a svédasztalra. Ezután ismét újult erővel és ötletekkel táncoltak, mulattak. Ha kifogytak az ötletekből, a zenekar besegített. Ha álmos vagy bóbiskoló vendég akadt, régi táncokat zenéltek. Ettől egykettőre talpon volt mindenki. Volt schusztertánc, magyar kettős, csárdás, kreitzpolka, megy a gőzös, sőt még az apáca tánc is ! Ezek adtak annyi ötletet és lendületet, hogy kitartott a mulatság, egészen virradatig. Ekkor még egy nagy erőbedobás következett. Nem hagyták ám az ifjú párt csak úgy hazamenni.
Zeneszóval, menettánccal, sok parádés ötlettel pl.: legények húzta fogat, útsöprés- kísérték őket haza. Ám ezzel még korántsem volt vége! A kapu előtt fűrészbak, tűzifa és életlen fűrész várta őket. A fát, persze zeneszóra, el kellett fűrészelni. Hogy ne menjen túl könnyen, borral meg-meg locsolták. Ha végre elfűrészelték, még nem menekültek meg a lábmosástól. Megmosatták az új asszonnyal a férj, vele meg az asszony lábát. Ha ügyesek voltak, ezzel már elszökhettek a vendégek elől. Nekik nem volt túl sietős. Még ezután is zenélhettek, énekelhettek. Végül csak elfogyott az ital, amit magukkal hoztak, így hát véget vetettek a zenének, hazamentek a legények. Mindenki sietett a jószágokat etetni. Dolguk végeztével a szomszédok, testvérek, visszamentek eltakarítani. hazavitték az edényeket, asztalokat, valamint kóstolót is vittek.
Ma is hasonlóan zajlik egy-egy lakodalom, de nem a helyi kultúrházban. Kevés a hely, így manapság már éttermekben tartják a nagy családi eseményt. Természetesen sok pénzbe került és kerül még ma is egy ilyen lakodalom. Ehhez a nagy költséghez azért a rokonok, szomszédok is hozzájárultak egy kicsit. A tyúkot a leveshez, tojást, cukrot, lisztet, diót a süteményekhez, régen túrót a réteshez. Az ilyesfajta hozzávalókat mindig ők hozták, mikor az előkészületek kezdődtek.
Hajnali, lakodalmas hazakisérés. Pócsa 1983